2014. március 13., csütörtök

Én is itt vagyok!

Tudom, hogy néha illendő volna jelentkezni. Ennek most jött el az ideje.
A szakdolgozatomban elértem a megfelelő karakterszámot, úgyhogy ha akarnám, már le is adhatnám. De még nem fogom, hiszen még van mondanivalóm -- mondhatni, csak most jövök bele! Eddig még csak 2 érzelmet tárgyaltam a tervezett ötből, úgyhogy még ülök felette egy kicsit.
A hétvégén megyek haza, alig várom! Sok minden van eltervezve, de ezekről csak a későbbiekben számolhatok be, hátha van köztük egy-két meglepetés is. :) A gyönyörű tavaszban az ember kedve is sokkal jobb, remélem, a jó idő nem fog megtréfálni úgy, mint tavaly.
Jövő héten előadok életem első konferenciáján, a Grastyán nemzetközi konferencián, a témám a szakdolgozatból már ismert érzelemkifejezés az énekelt versekben.
Múlt héten a lányokkal (Gabi, Judy, Petra) egy prezentációs tréningen voltunk, ahol rengeteg hasznosabbnál hasznosabb információt kaptunk arról, hogyan is kell lehengerlő előadást tartani. A jövő heti konferencia éppen kitűnő alkalom arra, hogy mindezeket a tapasztalatokat hasznosítsuk!
Két hete egy meccs erejéig Dunaújvárosban is megfordultunk, ami -- ahogy az lenni szokott - fantasztikus volt! Rengeteg ismerőssel, baráttal is összefutottam, a lányok pedig sokkal nyertek.
Judyval színházban is voltunk, a JESZ-ben néztük meg A helység kalapácsának egy egészen formabontó -- ám stílusos előadását, amiben megemlítették Cecét is!
Visszaküldtük a szerződést az elnyert Campus Hungary ösztöndíjhoz, megvettem a jegyeket Berlinig és vissza. Hamarosan indulok Göttingenbe!
Most éppen a konferenciára készítem a ppt-t, aztán megyek vissza az egyetemre, mert egymás után két magyar órát (magyarórát) is tartok (tartunk Judyval) a külföldieknek.
Egyébként minden szép és jó -- ahogyan az lenni szokott. Jó dolog a tavasz, a motiváció, a lendület, a siker, a szerelem, a mozgás, a bátorság, a programok, a barátságok, Pécs és minden, amire rácsodálkozunk.
Remélem, Veletek is minden a legnagyobb rendben van, mozogjatok kicsit a szabadban, amíg lehet! :)

Hamarosan újra jelentkezem. Főképp akkor, mikor igazán befejeztem a szakdolgozatot!

Nincsenek megjegyzések: