2013. szeptember 25., szerda

Varró Dániel: Nyelvművelés

NYELVMŰVELÉS

"Sok mindenben nem értünk egyet, kedvesem, – például nyelvi kérdésekbe sem. – Te elborzadsz, és téged el iszony fog, – ha meghallasz mondjuk egy deviszontot, – és azoknak a mondatoknak, amikben szóvalok vannak meg izék, – nem érzed az izét.
Tény és való ámde máskülönben, – hogy nem fogalmaz nálad más különben, – és mint egy bűvész húzgálod elő a kalapból – azokat a szavakat, amik a hétköznapi ember aktív szókincsének nem képezik a részét már alapból, – akiknek a beszéde inkább csak mordulat, – és nem hemzseg mondataikban a sok pontos és találó fordulat, – mint a tieidben, – amik hihetetlen – mennyiségű frappáns frázissal ellepett – szellemed – számára szolgáltatnak keretet, – és mindig kerekek.
Rám nem áll a fönti állítások egyike sem, – és az igéket sem ragozom ikesen. – Nem beszélek pergő mondatokban, – inkább vontatottan, – legtöbbször töltelékek – miatt túltelített – mondatszörnyeteg – az, amit magam előtt görgetek, – és időbe telik míg az ilyen hátok meg megek meg tudodmik között, – amikbe ütközök, – végre kibököm a farbát is, – a verbális – közléseim, mit mondjak, hebegősek, – nem ez az oldalam a legerősebb.
Mindezt belátom készségesen, – de azt mégis ellenérzéssel lesem, – ahogyan te a nép – töltelék-, – kötő- és csúnyaszó – halmozó – rétegén köszörülöd kéjjel a nyelvedet, – és ebben vitatkoznom kell veled, – mert szerintem igenis van olyan, hogy valaki így beszél, de a szelleme közbe még ragyog, – még ha a legjobb példa nem is én vagyok, – és szerintem nem föltétlenül esetlen, – ami keresetlen, – és lehet, hogy ez a stílus nem olyan, akár egy ’99-es évjáratú, finoman fanyar Cabernet Sauvignonnal teli, díszdugós butélja, – de azért van bukéja. – Ami pedig a deviszontot illeti, – az egy állati – nagy tévedés, hogy az hibás, – mi más, – hiszen azt mindenki látja, kivéve a vak, – hogy vannak még ilyen kötőszavak, – egyet mindjárt leleplezek: – az ámde is két rokonértelmű, ellentétet kifejező kötőszó összetapadásából keletkezett, – és ami még a magyar nyelvben neki némi létjogosultságot garantál, nos – Babits is használta, és Arany János, – de nem akarok veszekedni veled, életem, – csak eltérő a nyelvszemléletem.
De mire ezt kimondom, a vita kulturált hangneme addigra persze megszűnt,– és már rég veszekszünk, – mert te úgy érzed, hogy nekedesek, – pedig csak a vitastílusom az, ami az átlagosnál kicsit hevesebb, – én meg azt veszem zokon, –
hogy mért azon lovagolsz, hogy hogy mondom, és nem amiket mondok, azokon, – szóval a ló velünk eléggé elszaladt, – a cérna elszakadt, – és áll a bál, – és már egyikünk sem érvel, csak sértetten hallgat, vagy ordibál, – míg végül elvágjuk a csomót, ezt a gordiuszit, – és adunk egymásnak egy puszit, – az indulatok minél messzebbre ragadtak, – annál nyelvesebbet és vadabbat, – szóval a kérdés továbbra is a levegőbe lóg, – nem zárult le a dialóg, – a nézeteltérésnek ez a forrása nem lett elapasztva, – aminek az a haszna, – hogy újra össze lehet veszni rajta – majd, ha – akarunk, és hát anélkül mi – nem tudnánk ilyen klasszul kibékülni, – és a szánknak se volna a csókra ilyen jó mentsége, – mert abban szerencsére – egyetértünk, és nem csak elvileg, – hogy mégiscsak ezt a legjobb művelni nyelvileg."


 Fantasztikusan rajongok a magyar nyelvért - s ki ne tenné, ha ilyen, a fentihez hasonló frázisok keletkezhetnek belőle? Nincs is felemelőbb olvasnivaló, mint a szórakoztató.

Nincsenek megjegyzések: