2013. április 2., kedd

Húsvét

Be kell kereteznem a húsvéti emlékeimet, mert úgy lesz az igazi. A szombattal kezdem, talán így lesz kerek a történet.Nagyatádon játszottunk, ahova úgy utaztunk, hogy már fejlődtünk az előző szezon óta, jobbak vagyunk, mint akkor, így hát meg is tudjuk nyerni a meccset. Éppen a csarnok mellett volt a piac, ahova - mivel a junior játszott először - nyilván átnéztünk. Találtunk egy olyan édességes sátrat, ahol nagyon olcsón lehetett mindenféle fantasztikus csokikat kapni, úgyhogy diéta ide vagy oda, gondoltam, hozok haza néhányat húsvétra a családnak. Persze nem tudtam megállni, hogy ne egyek az Oreós Milkából és ne süssek bele a muffinba, amit készítettem (erről később...). Már a junior meccs elejére kijött Dóri, aki hosszú idő után végre hazament, így mi hosszú idő után végre tudtunk beszélgetni egy kicsit. Tőle is kaptam egy müzliszeletet (és nem csokis brownie-t mindkettőnk fogyókúrája miatt :D).
Szerintem egy érdekes meccset játszottunk, érdekes bírói ítéletekkel még az utolsó percekben is, aminek következtében egy góllal (ismét) kikaptunk. Pedig azt hittem, hogy tényleg sikerülhet nyernünk. Azért én jól védtem, ziccereket is fogtam szép számmal, ráadásul majdnem lőttem egy gólt a hatosról. Tudom, majdnem... De azért menő voltam és a csapattársaim megígérték, hogy edzések után ottmaradnak velem a csarnokban, hogy gyakorolhassak:) Jófejek!
Hazafelé utazva láttuk az ijesztő állapotokat Somogy megyében. Minden víz alatt van: földek, erdők, utak, vasút-vonalak... Homokzsákok mindenütt, lassú haladás az utakon. De szerencsésen hazajöttünk a 40 napos eső hazájába (én az idei állapotok alapján nem igazán preferálnám még a mediterrán (fő)város jelzőt), ahol gyorsan összepakoltam és indultam az állomásra, este fél 10-kor már otthon is voltam.
Vasárnap tettünk-vettünk, valahol mindig voltam: délelőtt misére mentem, aztán Ritánál voltam. Megígértem anyukámnak, hogy segítek a tojásfestésben (igazán akartam hippi-tojást csinálni), de aztán sajnos ez nem sikerült, mert FKC-Érd meccs volt, ahova pár jófej pajtásom elhívott még a múlt héten - csak előbb indultunk, mint a tervezett, így lemaradtam a festegetésről. A meccs viszont igazán jó volt! Végig szoros, hajtós, bravúros is, úgyhogy minden a helyén volt, a Fehérvár pedig 2 góllal nyert, de tényleg bármelyik csapat megérdemelte volna a győzelmet. Este még pakolgattam kicsit, na meg megsütöttem a már említett muffint. Teljes kiőrlésű lisztből csináltam (mert hát egy sznob egészséges életmódon élő vagyok), mézzel, egyébként pedig fehércsokis-banános volt oreós Milka darabokkal. Szerintem egyébként jó lett, olyan volt az íze, mint a kenyereknek, amiket eszek. De a családomból 4-ből 4-en mondták, hogy "háááát, inkább nem enném meg", "szerintem csináltál már jobbat is", "tényleg olyan az íze, mint a kenyerednek" (csak kár, hogy mi olyat nem eszünk) és hogy "jó ez, de csak a fogyókúrásokat kínáld meg vele" (a családban nincs fogyókúrás jelen pillanatban, tényleg). Úgyhogy félő volt, hogy rám marad a muffin-áradat:) De néhány rokonom vállalkozott arra, hogy megkóstolja, így elfogyott. Pedig szerintem tényleg nem lett rossz, nekem abszolút ízLett. No mindegy.
Hétfőn reggel pedig az átlagosnál is korábban keltem talán, mert alig vártam, hogy jöjjenek a locsolók! Szerintem kislány koromban nem vártam őket, de mióta nem vagyok otthon és ilyenkor nagyon sokakkal találkozom, így a húsvét kitüntetett ünnep lett nálam:) Ráadásul ilyenkor valahogy mindig azt érzem, hogy világosabb van, meg hogy az emberek boldogabbak (persze lehet, hogy az elfogyasztott, spájzokból előszedett alkoholnak köszönhető mindez). Idén is sok-sok locsolónk volt, nagyon örültem! Ráadásul volt egy "roham" is, mikor a család legnagyobb része spontán nálunk futott össze, úgyhogy be sem fértünk sehova: valaki az egyik helységben beszélgetett, valaki a konyhában eszegetett, valaki a szobákban foglalta el magát - tök jó volt!
Többen voltak meglepetés locsolók is, akikre nem is számítottunk, s voltak, akik - komolyan - egy tubus férfisprével "locsoltak meg". Hát el már nem hervadok egy évig, az tuti!

vártuk őket, jöttek:)
és instagram: danahart16



FKC-Érd - jó kis hajtós meccs volt!
Húsvétra diéta OFF volt, de igazán. Igazán bűntudattal és ma vagy +400 ugrókötelezéssel

idén csak anyukám festette a tojásokat


a mai reggelikor önálló gondolkodásra serkent a készülő szendvicsem. Pedig nem is engedtem meg neki.

gumitorta és rizses csoki - szerintem vagy 30 éve nyertes sütik

még sosem láttam ilyen menő tejfölt, hát már a csomagolásáért is érdemes megvenni!
A hétvégén regisztráltam Instagramra danahart16  néven, tessék megkeresni és nézegetni a fotókat, oda talán gyakrabban és egyszerűbben is tudok képeket feltölteni. A tojásos és a meccses kép onnan valók már:)  http://instagram.com/danahart16/

Elég hosszúra nyúltam. Teljesen megértem, ha nem olvassátok végig:) Aki leküzdötte, annak köszi és gratulálok:)
Most pedig visszaértem Pécsre, mindjárt megyek edzeni - az esőben -, és kerülgetem a városban kialakult tavakat.

Nincsenek megjegyzések: