2013. március 21., csütörtök

Versek a költészet világnapján

Ma van, amiről már tegnap is szót ejtettem. Annyira jó, hogy tavasszal egymást érik a világnapok! Boldogság, macaron-evő, költészet, minden-minden jó!
És annyira jó, hogy éppen ma referáltam éppen morfológián a közel - távol szembenállásával kapcsolatban, így tudtam a referátumomba verset is csempészni valamint zenével is illusztráltam:)
Ma is hozok néhány fantasztikus verset, hogy érezzük, hogy az esős tavaszi időben is lehet hasznosan eltölteni az időnket.

Lackfi János: Egy mondat


Hol irodalom van, ott irodalom van
a pókháló közelében, a légy a falonban,
mint ólompára a forgalomban,
mint adalékanyag az italomban,
mely belém épül észrevétlen,
én szólok még, de már az ő nevében.

Hol irodalom van, ott irodalom van
feketén bólingató eperfalombban,
családmeleg alomban,
hol a kedves teste
ruhájából kivetkeztetve,
hideg ellen ív papírba burkolva –
s a rétegek közt mélyebbre hatolva
mindig újabb írott kötegekre
akad kezed, mely vágyna sejtmelegre.

Hol irodalom van, ott irodalom van
kávéház szegletén, születésnapomban.
Ringat a kézikönyvek anyaméhe,
s az anyakönyvek steril tintakéke,
pörögsz vissza oda, ahol a kezdet
minden anyát és minden fiat nemzett.
Hol irodalom van, ott irodalom van
a szállj dalomban és a szólj dalomban,
papíremberek papírszívébe bökve
papírhandzsár, s mi jajgatunk örökre.

Hol irodalom van, ott irodalom van
ütve általútnál csekély halomban,
megírja szerepét a hősnek,
ki minden betűtől erősebb,
szeretteinknél is ismerősebb,
ólom-vért izzad, ha merő seb.

Hol irodalom van, ott irodalom van
harmadik, negyedik birodalomban,
emlékezésben, mely vesztett csatákat
újra gondoltat, győzelemmel áltat,
s ha a szabadság lefejezve,
fogjunk egy újabb fejezetbe,
papírra nyomják semmi bérünket,
hős, aki tüntet, hős lesz, aki büntet.

Hol irodalom van, ott irodalom van
kiderült s elmismásolt titokban,
abban, ahogy a történelem aktáját
folyóba, folyóiratba darálják,
interneten a nép elébe tárják,
adattengerbe süllyednek a gályák,
fájukat holnap papírrá darálják,
hozzákavarva holtak tunikája,
ráróva tengeri csata krónikája.

Hol irodalom van, ott irodalom van
a rohanásban, forradalomban,
katonák fején papírcsákó,
kezükben a fegyvernek látszó
összegöngyölt újság vagy óság,
mulandóság, maradandóság,
ó, irodalmi mindenhatóság!

Hol irodalom van, ott irodalom van
az öt emelet magas könyvtoronyban,
hol könyv a fal, hol köbméter a mérték,
hol vérszegény lapon sápad a vérkép,
térképek alján bakarasz a lépték,
feledve, hogy azt élő lábak lépték.

Hol irodalom van, ott irodalom van
költözködési könyvdobozhalomban,
aluljáróbeli antikváriomban,
hol könyvlapokon vízjelként derengnek
az évtizedes olvasói nedvek,
börtönkönyvtárban, megyei könyvtárban,
hervadt könyvtárosnénik illatában,
kik könyvport szívnak és könyvport lehelnek,
könyvből olvassák, könyveket könyvelnek.

S ha hinnéd, hogy van menekülni odvad,
tudd, hogy magad is csak irodalom vagy,
ott van a félrecsúszott nyakkendőben,
s az ős-okban, az elfelejtett nőben,
kinek már csak rímeire emlékszel,
kit már leírtál több, mint elégszer:
nyakán bárányganéj betűgyöngy
vakít, akár az ékszer.

Mert hol irodalom van, ott irodalom van,
előszivárog DNSből vagy honnan.
A tükörből mögüled előbújnak
a múltak, s a régit adják el veled újnak,
Szindbádok a te szájaddal beszélnek,
vámpír-hősök veszik bérbe a véred,
helyettük szólsz, és ha saját szavad van,
más mosta már meg lábát a szavadban.

Hol irodalom van, ott irodalom van,
ott kedvesed szemében téma lobban,
szemed villan, mikor valaki szenved,
a ceruzát máris hegyezni kezded,
és beledöföd, épp a fájó pontba,
itt bárki szól, minden mikrofonpróba.
Ha gyerek nyaggat, adnál neki kekszet,
a gyermekszájat papírlapra jegyzed,
figyeled léptét botló öregeknek,
hátha elesnek, mind érdekes kísérlet,
hisz író nem kap soha sérvet,
ha terheket hőseivel emeltet.

Ebédkor tányérod mellé letéve
a nyitott könyv, és nincsen soha vége,
betűt eszel, iszol, az esti fénykéve
alatt a könyvek löknek álomba végre,
és álmodban tovább olvasod-írod
a sorokat, a polcon már vár a sírod,
egy üres könyvhely, feketén világít,
míg becsúsztatják léted keménytábláit,
koporsódat, a hely kitüntet és eltüntet,
az ábécé magába nyel mindünket,
s a polcon vágyjuk szívdobogva egyre,
hátha egy olvasókéz közeledne.

Hol irodalom van, ott irodalom van
a túlvilági jutalomban,
hogy majd halálod után felfedeznek,
és Bibliaként bújják könyved ezrek,
sebaj, ha már nem éred ezt meg:
feltámadásoddal revolvereznek.

Virág Benedek: Puffadó béka


Egy béka látott vastag ökröt a mezőn,
annak temérdeksége megtetszett neki,
s felkezdte bőrét fújni, hogy hasonlatos lehetne.
Bolondoskodol-e, vagy mit cselekszel?
- így szóla neki egy józanabb itéletű.
Még jobban erőlködött. Mi történt? Megszakadt.
Az emberek közt is így szakadnak meg sokan.
Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kelll
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek.

Tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.


Péterfy Bori & Love band - Ez az a ház

Nincsenek megjegyzések: