2013. január 29., kedd

Pretty Little Liars S3E14 - Csinos kis hazugságok 3. évad 14. rész (She's Better Now)

Már igazán régen volt az a hátborzongató halloween-i epizód, mikor sok mindenre derül(hetet)t fény, ám végre újból megkezdődött a várakozás az új részek iránt.
A mostani sem tartogatott kevesebb izgalmat számunkra, hiszen - tán még spoiler nélkül is elárulható - a cím Mona visszatérésére utal. Láttuk őt már megszökni az intézetből, viszont most "legálisan" is kiengedték, s visszatért a gimnáziumba, ahol először nem örvendett túl nagy népszerűségnek, a 4 lány is aggódik miatta.
Rengeteg kérdőjelet hagyunk magunk után, mikor megnézzük ezt az epizódot, ugyanis egyre több személy jöhet számításba "A" neve alatt.
Három új színésszel is bővült ez a rész, hiszen Hanna nagymamája is megjelenik - valószínűleg a másik két negatív szereplő ellensúlyozása miatt. Rajta kívül egy érdekes "ÚJ" embert is láthatunk a gimiben, aki igaz, már feltűnt egy előző részben, nagyon fontos információkat szolgáltat ki a lányoknak - persze a saját akarata ellenére. A harmadik "ÚJ" szereplő pedig egy kellemetlen meglepetés lesz, főként Aria számára, őt az egyik tanteremben kell keresnünk. Javaslom, hogy ha még nem tettétek, nézzétek meg ezt az epizódot, nagyon érdekes/érdemes!

SPOILER: Emilyék házára a szülők a biztonság kedvéért riasztórendszert szereltetnek, amit apja kezel a telefonjával, a lány ezt nem tudja elfogadni, ezért kicseréli a mobiljukat és mégis kiszökik otthonról. Mona visszaérkezése után megpróbál a lányok bizalmába férkőzni (főként Hannáéba), s azt állítja, hogy tudja, ki ölte meg Alisont. Mona visszatértével a különös dolgok megsokszorozódnak (pl. egy késre rászúrt agyat találnak a szekrényében), s gyanítják azt is, hogy köze van egy elsősegélynyújtó-hely felrobbanásában is, amelyben a régi-új szerepl, Meredith megsérül.
Aria érdekes titkokat tud meg apjáról és Alisonról, amelyeket Ali naplójában olvas, akit a másik régi-új szereplő szertárában találtak. Ő annak a hotelnek a recepciósa, ahol a lányok kutattak Ali után. Több érdekességet is találnak itt.


Nincsenek megjegyzések: