Rosti ballagás, Dunaújváros

Ez a nap is elérkezett. Most azok vannak ugyanabban a helyzetben, mint egy éve mi voltunk, akik tavaly azt mondogatták, hogy de jó nektek, végeztetek, mindjárt érettségi és kész. Szerintem ezalatt az egy év (vagy az utolsó néhány nap) alatt megváltozott a véleményük. A ballagásukon én is visszagondoltam az előző évre, amikor mi voltunk elkeseredve, hogy négy év után azért csak ott kell hagynunk Dunaújvárost, a várost, amit sokan szidnak, nem szeretnek - néha talán mi is így éreztük, de aztán igazán fáj(t) a szívük, mikor el kellett jönni onnan.
De térjünk át egy kicsit a ballagásra és a ballagókra. A csodálatos idő és a Rosti Pál Gimnázium udvarában található fák árnyéka kellemes és könnyen elviselhető nyári hangulatot hozott mind a ballagóknak, mind a vendégeknek. Maga az ünnepség egyszerű volt és szépen lezajlott.
Nagyon büszke voltam a kézisekre (és főképp a koleszosokra), akik díjat kaptak a diákolimpiai szereplésükért, de még büszkébb voltam Szaszára, Krisztára és Dórira, akik kiemelkedő sportteljesítményükért és jó tanulmányi eredményükért elnyerték a Rosti emlékplakettet, amibe egyedileg bele volt gravírozva (vagy lézerezve, nem értek hozzá) az iskola fotója mellett a tablóképük is, úgyhogy ez nekik egy örök emlék marad.
Innentől kezdve viszont át kell terelniük a gondolataikat a szerenád emlékeiről a hétfőn kezdődő érettségikre - de én nem féltem őket, mert aki megérdemli, azok jó érettségit fognak írni, úgyhogy csak hajrázni tudok a háttérből, na meg annyit mondani, hogy ne izguljanak, nem éri meg- sokkal könnyebb anélkül.
A tippeket egy bejegyzéssel későbbre hagyom, nem akarom elrondítani az emléket az okoskodásommal.:)

egy másik számot akartam választani, ami a ballagáson szólt, de elfelejtettem, hogy mi volt az...

Dana Hart