2012. március 15., csütörtök

Meglepetés?!

Sziasztok! Azért nem jelentkeztem, mert Dunaújvárosban voltam, aminek minden egyes percét ki kellett használni.:)
Dóri hívott meg, mert már hetek óta szerveztek egy műsort Gabi néni számára, aki sok-sok év tanítás (és az utóbbi években nevelősködés) után a héten nyugdíjba ment. Ahogy ismerem, nagyjából egy hétig bírja a pihenést és utána ugyanúgy fog pörögni, mint mindig :)
Nem tudom átérezni, hogy milyen nehéz ez, csak azt tudom, hogy nekem milyen rossz volt, mikor az érettségi után el kellett jönnöm a városból, és ki tudta, hogy mikor megyek vissza legközelebb.
De hogy visszatérjek: szerintem egészen jól sikerült a meglepetés, főleg, hogy szinte mindenki be volt vonva, tehát sok segítség is jött mindenhonnan. Dórié a legnagyobb érdem, mert nagyon sokat dolgozott ő is, meg persze a többiek is, hogy mi is ott lehessünk, az ajándék is elkészüljön, és hogy mégis titokban maradjon minden, úgyhogy ügyesek voltak!

Gabi néni, boldog nyugdíjas éveket! (nem tudom, hogy olvassa-e ezt, de talán:))
csoportkép
az ajándék



nem bírom, ha engem fotóznak. ha látom, akkor muszáj valamit tennem. hát ennyit tudtam:D
 Másnap is búcsúztató volt, ahol egy kicsit segítettem szendvicseket csinálni (úgy 60-at:D):




Megint nagyon jól éreztem magam és már alig várom a májust!
Dana Hart

Nincsenek megjegyzések: