2012. február 12., vasárnap

Imádomhétvége

Képzeljétek, pénteken este hazamentem és csak ma délután jöttem vissza Pécsre! Ilyen nem mostanában lesz, úgyhogy kiélveztem a hétvégét. Társadalmon kívülre helyeztem magam, ugyanis szinte egész nap házon kívül voltam és nem vittem magammal egyik telefonomat sem (sehova), ráadásul nem is kapcsoltam be számítógépet a két nap alatt. Ez a magyarázat arra, hogy csak most számolok be nektek :)
Szombaton el akartam menni fényképezni, de ez több ok miatt meghiúsult, úgyhogy más lett a program: ebéd után családi csocsózás és kártyázás volt kora estig, ahol nagyon jól szórakoztunk! :) Sőt, nyertem/tünk! Azért néhány képet ellőttem:

Este pedig Bea és Jani látogattak meg minket kis időre:


A mai nap egészen gyorsan eltelt, mire észbe kaptam, már jöttem is vissza Pécsre. Annyira szeretek IC-vel vonatozni! KOmolyan, annyira jó történeteim vannak már ezalatt a fél év alatt is, hogy eszméletlen. Bevallom, néha szoktam posztolni facebookra is, hogy más is hadd nevessen egy kicsit, ha már én is hangosan nevetek néha a vonaton :) Ma például énekeltek, meg... Inkább olvassátok:


Este pedig Dórival és Petrával néztük meg a "Garage-t", a kollégium aljában újonnan megnyílt "szórakozdát", ahol az első pillanatban kiszúrtuk, hogy van csocsó! Úgyhogy a kávé után úgy belelendültünk, hogy alig akartuk abbahagyni. Egyedül voltam a két lány ellen, de nagyon jól helyt álltam (nyilván a tegnapi gyakorlás hatására), bár a végén már  rendesen megszorongattak :) Remélem, hogy megérkezik ma a másik blokktársunk, mert akkor csinálunk egy közös blokkcsocsó bajnokságot (szerintem új szószerkezetet alkottam). :)


Most megyek Petőfit olvasni, mert holnap ismét egy új hét kezdődik, a mókuskerék beindult!
Arrivederci!
Dana Hart

Nincsenek megjegyzések: