2012. február 16., csütörtök

12 majom (1995)

Ahogy már említettem, a Moziban, képernyő előtt c. kurzuson néztük meg ezt a filmet - ha kicsit jobban szabadjára engedjük a fantáziánkat, akkor egy nagyon komplex, jól összerakott és elgondolkodtató alkotást láthatunk Terry Gilliam rendezésében.

 

 


Spoiler: "Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit." (forrás: Port.hu)

 

Egy sci-fi-ről van szó. A vetítés közben folyamatosan ugrottak be képek a Szárnyas fejvadászból, amit nem tartottam furcsának, de csak akkor állt össze a kép, amikor megtudtam, hogy a két film forgatókönyvét ugyanaz, mégpedig David Webb Peoples írta. Azért így mindjárt könnyebb volt megtalálni az összefüggéseket. Sok olyan filmet is találunk, amelyben fellelhetjük Firtz Lang 1927-es Metropolisát - ez is olyan: többször van olyan érzése az embernek, mintha a felhőkarcolókat elnézve tényleg visszacsöppenhetnénk 1927-be. Ha oda nem is, 1990-be, 96-ba és 2035-be (előre) mindenképp. 

 

Ilyen szürreális és hatást gyakorló sci-fit ennek előtte még a 82-es Szárnyas fejvadászban sem láttunk, ami -be kell vallani - abban az időben (és a mai napig) hatást gyakorolt a filtörténetre. A 12 majom egy olyan világot épít fel, ahol az elképzelhetetlen megvalósul, a gondolat valósággá változik, az álom beteljesül.  

 

A képi világ is a leghatásosabban van megoldva: a folyamatos sötétség (amit ismét érdemes párhuzamba állítani Ridley Scott filmjével) tökéletesen tökrözi a világ romlottságát, a káoszt és az emberiség őrültségét.

 

A szereplők között Bruce Willis által kialakított karakter nem lesz olyan maradandó (bár valószínűleg az egyik legkiemelkedőbb alakítása volt), mint Brad Pitt őrült karaktere, akit mellesleg ezután a filmtörténet legjobb őrült-alakításáért felelős színészeként tartanak számon. Rudolf Péter magyarhangjával pedig (noha nem feltétlenül illik Mr. Pitt-hez) tökéletesen kiegészül a hang és a lélekállapot közti esetleges ellentét - ő volt az egyetlen, aki Golden Globe-díjra váltotta a tehetségét a film segítségével. Mint Friedrich Dürrenmatt-tól tudjuk: „Csupán az őrültekházában vagyunk szabadok. Csak az őrültekházában szabad gondolkoznunk. Odakint a szabadságban a gondolataink robbanóanyagok.” Ez tökéletesen beleillik a film képletébe. Brad Pitt (Goines) őrültként fogalmazza meg az élet legnagyobb igazságait.


Nyilván sémkat használ ez a sci-fi is, mint minden más film, de véleményem szerint 95-ben még eltekinthetünk tőle (vagy nem?). A magányoshős, aki szerelemre talál a pszichiátere személyében, a gonosz társaság, az elnyomott, de háttérinformációkat szolgáltató bujdosók és így tovább.

 

A film utolsóhoz közelítő jelenetei kiszámíthatók a refrénszerű ismétlések miatt, ám a végső fordulatot mégis az utolsó jelenet hozza el, ami nyitva hagyva a film végét, gondolkodásra készteti a nézőt. Hasonló rendezői cselt láthatunk a 2010-es Eredetben is.

 

A 12 majomról (szerintem) csak akkor lehet igazi véleményt alkotni, ha már legalább 1-2 napja láttuk és eleget gondolkodtunk azon, hogy mi miért is történt - mert mindenre van válasz. Még a válaszra is van válasz.

 

10/9,5

Dana Hart

Nincsenek megjegyzések: