2012. január 17., kedd

In memoriam Árva Csaba





"Szomorú, mi több, tragikus hírre ébredtek szombaton délelőtt a dunaújvárosi sportbarátok, a kézilabda honi szerelmesei: életének 66. esztendejében elhunyt ugyanis Árva Csaba, a DAC NB II-es női kézilabda csapatának szakvezetője. Emlékének a szombat esti, Debrecen elleni hazai találkozó előtt adóztak gyertyagyújtással a sportág szerelmesei, akik között a gyászoló özvegy, valamint a DAC női kézilabdázói is jelen voltak. Árva Csaba évekig volt a Dunaújvárosi Kohász női csapatának mestere, tevékenyen kivette részét az utánpótlás-nevelésből, gazdag és eredményes szakmai pályafutása során fiú és leány, férfi és női kézilabdázók százai tanulhatták tőle a sportág mesterfogásait. Itthon és külföldön egyaránt, hiszen Árva Csaba több évig edzősködött németországi együtteseknél is, hogy aztán hazatérve újra a dunaújvárosi együttesek munkáját, felkészülését segítse; egészen betegségéig, haláláig.
 Az életét szeretett sportágának szentelő – korábban egyébként a Debrecen női és férfi csapatát is irányító –, kiváló szakembernek a csapatok is megadták a végtisztességet a szombati összecsapáson: a mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel adóztak Árva Csaba emlékének.
Nyugodjon békében – legyen neki könnyű a föld!" (forrás: dunaujvaros.com)

Eddig úgy gondoltam, hogy nem baj, ha nem írok le mindent ide, vannak olyan dolgok, amelyek nem ide valók. Sajnos most kivételt kell tennem, mivel nem mehetünk el egy olyan dolog mellett, amely nagyon sok embernek okoz fájdalmat és szomorúságot.
Szombaton reggel mindenkit hidegzuhanyként ért a hír, miszerint Csaba bá életének 65. évében elhunyt. Ezek azok a dolgok, amikre az ember képtelen felkészülni, a hír hallatán pedig képtelen felfogni és megérteni. 
Csaba bá azon kevés ember közé tartozott, akiben az ismeretségünk alatt egyszer sem csalódtam. Nála nem volt kertelés, mindig tiszta lapokkal játszott, amit ígért, betartotta, az edzéseken és a meccseken teljes odaadással vett részt, és ami a legfontosabb: nagyszerű ember volt.
Nyilvánvalóan sorra vehetném pályafutásának különböző állomásait az ország különböző pontjaitól kezdve egészen Németországig, de én csak a DAC-ban nyújtott varázslatairól tudnék mesélni: mikor a keze alatt minden csapat a jobbnál jobb eredményeket és helyezéseket hozta, mindenki szeretett játszani, s ez a játék öröm volt.

Elgondolkodtam az élet nagy dolgain, s akarva-akaratlanul megint eszembe jutott Örkény István Az élet értelme című egypercese, amit egyszer már bemutattam itt, de lehet, hogy sokan nem értettük. Lehet, hogy nem így és nem itt kell értelmezni, de én így és itt fogom. És nagyon sokszor eszembe fog jutni.

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.
Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú.
Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.
Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.
Hát akkor mi?
Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.
 
(Örkény István: Az élet értelme)

Remélem tényleg nem a madzag teszi. 

 Nagyon bennem maradt Garas Dezső temetésének részlete, mikor Alföldi Róbert búcsúzott a színésztől: "Csak érje meg Neked, hogy meghaltál."
 

Nincsenek megjegyzések: