2011. augusztus 13., szombat

Nem csak a jobbkezeseké a világ...

Majdnem elfelejtettem az egyik legfontosabb évfordulót! Ma van a BALKEZESEK VILÁGNAPJA!
A világon a balkezesek aránya körülbelül 10-20 százalék lehet, de minél messzebbre megyünk vissza az időben, annál több balkezest találunk. Kutatók szerint a neolitikum kori ősemberek fele még jobbára a bal kezét használta (ezt a kőszerszámok hegyének vizsgálatával állapították meg), a bronzkorszak eszközei viszont már túlnyomórészt jobbkezesek voltak. A kézhasználat változását a fegyverek használatával magyarázzák: a lándzsa, a kard a jobb kézbe került, míg a másik a szív oldalát védte.
Viszont a középkorban nagyban csökkent a balkezesek száma, mivel a bal kezet az ördög művének, gonosz dolognak tartották, úgyhogy a gyerekeket is a jobb kéz használatára nevelték. Emlékszem (vagyis ott voltam, ahol mesélték), hogy az óvodában nekem sem nagyon engedték, hogy bal kézzel egyek, úgyhogy rendszeresen tiszta kaja volt a ruhám.
És mint már tudjuk, mert egy párszor leírtam, hogy nálunk, balkezeseknél a jobb agyfélteke a dominánsabb.
Ezt most olvastam: "A balkezesek kreativitása általában kiemelkedő, és sokan mutatnak kiváló hajlamot a zenéhez (van balkezes gitár, furulya, zongora is) vagy más művészetekhez."
Már egyre több a balkezes tárgy, nekem is van legalább két balkezes ollóm (amit konkrétan még bal kézzel sem tudok használni), de volt már balkezes tollam is (ami szintén használhatatlan volt), ráadásul már van bolt is kifejezetten balkezesek számára.
De szerintem hiába próbálnak ránk beszélni sok ezer Forintos tollakat, ha általában úgyis elkenjük amit írunk (hacsak nem gyorsan száradó tollunk van, mint pl. a standard Zebra tollak - úgyhogy a töltőtollat el is felejthetjük), mert hát nagyrészt nem tudjuk rendesen fogni a ceruzát/tollat. Beleértve engem is:

De hát ez van. Attól függetlenül, hogy mi vagyunk a világ legnagyobb kisebbsége, nem vagyunk mi annyira elnyomva, nézzük, kik is voltak balkezesek (természetesen a teljesség igénye nélkül):

Julius Caesar; a Római Birodalom császára
Tiberius Claudius; a Római Birodalom császára
Nagy Károly; a frankok királya
Bonaparte Napoleon; francia császár

Charlie Chaplin; amerikai némafilmszínész, rendezõ
Tom Cruise; amerikai színész
Robert de Niro; amerikai színész
Greta Garbo; svéd szinésznõ
Whoopi Goldberg; amerikai színésznõ 
Goldie Hawn; amerikai színésznõ
Diane Keaton; amerikai színésznõ
Nicole Kidman; amerikai színésznõ
Julianne Moore; amerikai színésznő
Mary Kate és Ashley Olsen; gyerekszínészek
Julia Roberts; amerikai színésznõ
Sylvester Stallone; amerikai színész
Marylin Monroe; amerikai színésznõ
Bruce Willis; amerikai színész
Brad Pitt; amerikai színész
Angelina Jolie; amerikai színésznő
Demi Moore; amerikai színésznő
Sara Jessica Parker; amerikai színésznő
Emma Thompson; amerikai színésznő
James Cameron; kanadai rendező

Hans Christian Andersen; dán meseíró
Franz Kaffka; cseh író
Mark Twain
Ludwig van Beethoven; német zeneszerzõ
Wolfgang Amadeus Mozart; német zeneszerzõ, a 'Varázsfuvola' szerzõje
Robert Schumann; német zeneszerzõ
Sergej Prokofiev; orosz zeneszerzõ, a 'Péter és a farkas' megalkotója
Maurice Ravel; francia zeneszerzõ, többek közt a 'Bolero' szerzõje
Raffaello; olasz festõ
Albrecht Durer; német reneszánsz festõ
Pablo Picasso; Spanyol festő
Rubens

Albert Einstein; tudós, a relativitáselmélet megalkotója 
Arisztotelész; görög tudós, Nagy Sándor tanára
Friedrich Nietzsche; német filozófus
Isaac Newton; angol tudós, fizikus
Johann Wolfgang von Goethe; német költõ
Heinrich Heine; német költõ
Petõfi Sándor; magyar költõ

Michelangelo Buonarroti; reneszánsz tudós
Leonardo Da Vinci; reneszánsz tudós
Marie Curie


Roger Taylor; angol zenész a Queen-bõl
Sting; angol zenész a Police-ból
Ringo Starr; angol zenész a Beatles-bõl
Paul McCartney; angol énekes a Beatles-bõl
Jimi Hendrix; amerikai zenész
Phil Collins; angol, a Genesis dobosa, énekes, dalszerzõ
Celine Dion; énekesnő

Henry Ford; a Ford autógyár alapítója
William (Bill) Gates; a Microsoft alapítója és tulajdonosa

Harry S Truman; amerikai elnök
Nelson A Rockefeller; amerikai politikus
Ronald Reagan; amerikai elnök, színész
Benjamin Franklin; amerikai feltaláló, író, államférfi
id. George Bush amerikai elnök
William J (Bill) Clinton; amerikai elnök
Winston Churchill; angol miniszterelnök
Mahatma Gandhi, indiai politikus


 És még sokan mások...Úgyhogy nincs miért szégyenkeznünk, a balkezesség nem az ördög műve! Igaz, a negatív dolgokat sokszor a bal oldal/szó használatával jellemezzük. kétbalkezes, kétballábas, balszerencse, balsors... :)
Úgy tudom, hogy a balkezesek jelképe Ádám teremtésé-nek részlete (bár ebben nem vagyok annyira biztos).



A neten találtam egy grafikont, ami annyira, de annyira igaz! Bár a sárga rész a tapasztalatok alapján nagyrészt bekebelezi a zöldet, vagy a kéket. Meg kell mutatnom:


Nem ajánlatos átszoktatni a gyerekeket a "szebbik", azaz a bal kézre, mert diszlexiát okozhat.
Lange Rede, kurzer Sinn: jó balkezesnek lenni! :))

A mai nap egyéb évfordulói: meghalt Semmelweiss Ignác, gyermekágyi láz okának felfedezője, az “anyák megmentője”(1965), megszületett Fidel Castro Ruz kubai politikus (1923), Berlint szögesdrót-kerítéssel választották ketté, majd két nappal később megkezdődött a Berlini Fal építése (1961).

Hát, ma kiokoskodtam magam, jövök máskor is! ;)
Dana Hart

Nincsenek megjegyzések: