2011. július 14., csütörtök

Hallja meg a világ, lássa meg a világ???

Hello! Most végeztem a Csinos kis hazugságok első évadjával. Még mindig jó, de a végén már kicsit paranoiásak lettek ezek a lányok. Amúgy meg tök érdekes volt, de nem derült ki semmi! Mármint ez az "A" megölte Iant, aki meg akarta ölni Spencert (ő az egyik főszereplő), mert azt állította, hogy  ő "A" és hogy ő ölte meg Alisont (a 4 lány barátnőjét). Bonyolult, mi? Ezenkívül misztikus és analitikus, de kicsit elrugaszkodott a valóságtól, but I like it! :) Senki nem tudja, hogy ki ez az "A", aki a lányok után kémked, ezért mindenki gyanús és a legkisebb lépésnek is rossz vége lehet, vagy bárkire terelődhet a gyanú. It's interesting. 
 

Ahogy néha átkapcsolok a sok hülye szappanoperára, ami megy, az agyam eldobom. Régen is ennyi hülyeség volt? Tudom, még tanultam is róla: siker, hírnév, csillogás... És ez kell a népnek! Hogy lássák, hogy mennyi pénzük van a dél-amerikaiaknak, mert le tudják forgatni a sorozataikat hatalmas villákban, ahol a szereplők mindig új autókkal furikáznak és még fogat mosni is egy bordó estélyiben mennek! (Jó, tudom, nem is szoktak fogat mosni, az nem menő a sorozatokban... Meg amúgy is, mindig van a stábban egy jól, vagy kevésbé jól kereső orvos, aki a vásznon mindenkit meggyógyít).
Furcsa, hogy meg tudnak élni ezek a sorozatok, annyira, hogy még itt is tanultam róla médián. A lényeg, hogy a nézők kapjanak egy kis pótlékot, hogy lássák milyen a fényűzés és a "gondtalan" élet, vagy épp az ellenkezője: a szereplők legyenek olyanok, mint ők, így könnyebb belehelyezkedni a helyzetükbe, ráadásul még különböző élethelyzeteket is megtanulnak. Vagy épp gyűjtenek Esmeralda szemműtétére vagy Isaura felszabadítására... 
Jó, ha nagyon elnézőek akarunk lenni, akkor tudjuk be annak, hogy nemrég (kinek mi) terjedtek el a szappanoperák és nem tudták, hogy valós vagy fikció. Mint Orson Welles '38-as rádiójátéka.
De nem lehet, hogy csak erről szóljon. Ma ugyanúgy vannak ilyenek. És nemcsak a sorozatokról van szó, hanem az eszeveszett rajongásról, utánzásról és magamutogatásról. "OMG, láttátok a JOY-ban, hogy milyen ruha volt Rihannán, amikor elment kávéért? És lehet ilyet venni itthon is!" És tényleg vannak ilyenek. Azt hiszik, menők.
Azért kíváncsi vagyok, mi lenne, ha az emberek egy kis időre felhagynának az állandó kifelé mutogatással, a feltűnési lázzal (persze, biztos beleértve engem is). Mi lenne, ha szakadt ruhában, smink nélkül, kócosan mennék ki az utcára? Más ember lennék? Mi lenne, ha most nem írnám a blogot, hogy az egész világ elolvassa? Más ember lennék? 
Nem, ugyanaz lennék - néhány ember szemében. Azok, akik kevésbé ismernek, biztos megváltoztatnák a véleményüket rólam. (vajon érdekelne?). És miért? Mert a külsőségek uralják a világot. Gondoljunk bele. Ez a süti jól néz ki, ezt eszem meg. Az emberekkel ugyanígy van. Megválogatjuk az ismerőseinket.
Nem fogok eseményt indítani a facebookon, hogy kiálljak a gondolatom mellett, sőt, nem is fogom ecsetelni a dolgot még többször országnak-világnak, csak... Csak élek tovább a saját bőrömben, a saját elképzelésem szerint - magamnak.

day 12 - a song from a band you hate /egy dal a bandától, amit utálok
 Utálom a szót, hogy utálom. Túl erős...

Day 12 – A movie that you hate/ egy film, amit utálok

egyáltalán nem vicces, sőt...
Amúgy ma megcsináltam egy négy étet összefoglaló videót a juliálisra. Egész jó lett.
Dana Hart
 

Nincsenek megjegyzések: