2011. július 2., szombat

Day 04

Helló! Próbálok egy élvezetes beszámolót alkotni, igazából ma egy laza hétvégi pihenős nap volt, beszámolok, hogy mi is történt.
Reggel felkelés után egyből bevontak a főzős dolgokba, apukámmal kimentünk a kertbe, mert anyukám ma többek között zöldbab levest csinált, úgyhogy nekünk össze kellett szedni a hozzávalókat - hát több-kevesebb sikerrel, mert nem sok minden termett idén a kertünkben, de több,, mint a semmi. Utána meg tököt reszeltem, mert abból meg egy jó kis főzelék kerekedett ki - mielőtt még valaki azt hinné, hogy csőlátású vegetáriánus család vagyunk, elárulom, hogy egy adag pörkölt is került az asztalra :)
Ja, kihagytam, hogy a reggelim egy kiadós banánturmix volt. Vagyis nem is igazi turmix, mert a botmixerünk múltkor elromlott ( abban a pillanatban, ahogy anyukám a kezébe vette - nem ért hozzá :D), úgyhogy próbáltam nagyon apró darabokra vágni a banánt, de rájöttem, hogy így még jobb! Vaníliás cukrot tettem hozzá, meg egy kis eperlekvárt (na meg persze tejet). Annyira király lett!!!





Aztán meg lementünk kicsit pakolni a szuterinba, mert ha nagyon meleg lesz nyáron, akkor leköltözünk, mert ott vagy 10-15 °C-kal hidegebb van, mint fent. Ott lent  felállás a következő: 2 takaró alattad, 2 takaró feletted, meg néha elviseled a hálózsákot. :) Más meg a 40°C-ban próbál boldogulni. A másik adalék, hogy - egy kis angol humorral élve - itt elég mélyen lehet aludni.
Aztán. Idén először ettem főtt kukoricát. Olyan jó volt, már évek óta nem ettem fogszabályozó nélkül, már azt is elfelejtettem, hogy milyen az.
Délután még Rita erre járt, adtam neki egy könyvet, hogy ne unatkozzon (jó hatással vagyok rá, mi?:D) és megbeszéltünk, hogy a nyáron, ha ráérünk, megyünk majd teniszezni. Már várom, elméletben nagyon jó vagyok - a gyakorlat még hagy maga után némi kívánnivalót.
Egy ismerősöm blogjában olvastam a Csinos kis hazugságok c. sorozatról. Délután elkezdtem nézni és tényleg annyira jó, hogy már a negyedik résznél tartok. Király!
Nagyjából ennyi a helyzet. Most jöhet a challenge.
day 04 - a song that makes you sad / amitől szomorú leszek

ez a szám olyan szép. A True Blood c. sorozatban van benne a szomorú részeknél. Nagyrészt akkor, mikor a főszereplő, Sookie a nagymamájára gondol ( aki szerepelt a sorozat elején és egy nagyon szerethető karakter volt). Hát igen, azt hiszem, hogy a nagymama az egyik legjobb dolog a világon. Lehet, hogy minél több van belőle, annál jobb :), bár nekem a kettő tökéletesen elég volt. És vannak olyan nagymamák, akikért érdemes unokának lenni...Mert hát kell valaki, akinek panaszkodhatsz, ha a szüleid nem engednek meg valamit, vagy akihez átmehetsz enni egy kis húslevest, vagy akinél hétvégén ott alhatsz, vagy aki több verset tud mindenkinél. Vagy akinek te vagy a mindene. Szerencsére nekem volt két ilyen nagymamám.
vagy aki egy évesen német locsolóverset tanít neked
 A movie that makes you sad - dettó
nem is tudom. Azt hiszem, hogy egy Kate Winslet film. Nem is tudom, hogy pontosan melyik, de válogathatunk. Titanic, egy makulátlan elme örök ragyogása, A felolvasó, de azt hiszem, hogy itt nyert A szabadság útjai. Elég nyomasztó... Két különleges ember, akik besüllyednek a középszerűségbe és ez lesz a vesztük.

Hát most már elég "sad" a hangulat, úgyhogy megyek is.
Föld kilép.
Dana  Hart

Nincsenek megjegyzések: